Érsekvadkert, Szent Borbála Vendégház
Events at this location
szeptember
29szept01oktA táncOM - szabadtáncos hétvégi elvonulás

Esemény leírása
Én és a tánc. A táncom én vagyok. Amit tudunk, amit hiszünk, ahogy megmutatjuk magunkat, az nem mindig tükrözi a valóságot. Ez néha félrevezet bennünket, de “a táncom én vagyok”. A mozgáson keresztül
Esemény leírása
Én és a tánc. A táncom én vagyok.
Amit tudunk, amit hiszünk, ahogy megmutatjuk magunkat, az nem mindig tükrözi a valóságot.
Ez néha félrevezet bennünket, de “a táncom én vagyok”.
A mozgáson keresztül érezzük, hogy mennyire tudjuk élni, amit megtanultunk.
Az intenzív táncmunka segíti és mélyíti az önmegismerés, önelfogadás folyamatát.
Mindig mindenki halad az útján, de ha szán magára időt, energiát és kiszakad a mindennapokból, új tükrökön keresztül látja meg magát, a maga elé állított korlátait, lehetőségeit, értékeit. Az intenzív szabad mozgás segít bennünket önmagunkra találni.
A két és fél nap alatt a fókusz a táncon van.
Ez a hétvége azoknak szól, akik szeretnek táncolni és elég bátrak ahhoz, hogy a résztvevők által létrejött közösségben tágítsák a komfortzónájukat, kapcsolódjanak, nyissanak és egyben megtartsák a határaikat. Mindezt egy nagy térben, ahol mindenki ezekben a folyamatokban van jelen, önmagán is dolgozik, fejlődik.
A hétvége során lesznek egyéni, páros, társas és csoportos táncfeladatok is, térállítás, játékos mozgás.
Izgalmas lehetőség pároknak is!
A zenét, a táncfeladatokat és a biztonságos teret mi biztosítjuk, név szerint Bábel Andrea és Balázs Judit. Mindketten évek óta táncolunk, tanítunk, segítjük az embereket egyénileg és csoportosan is.
A helyben készült minőségi vegán ételekről Istvánko Viktória fog gondoskodni.
Szállás:
Érsekvadkert, Szent Borbála Vendégház
Étkezés: teljes ellátás, vegán étrend szerint, helyben készítve.
Utazás, érkezés/távozás:
Utazás egyénileg (Budapest-Balassagyarmat távolsági busszal könnyen megközelíthető), vagy autóval (telekocsit érdemes szervezni).
Érkezés: szeptember 29-én pénteken, 16-17 óra között.
Távozás: október 1-jén vasárnap, 16 órakor (tájékoztató jellegű információ).
Ár: 75.000 Ft/fő, mely tartalmazza a szállást 2 éjszakára, az étkezést és a foglalkozásokat. Pároknak kedvezmény! 150.000 Ft helyett 125.000 Ft/pár.
Helyedet előleg befizetésével biztosíthatod!
(Jelentkezés után részletes tájékoztatót küldünk.)
További információ:
Bábel Andrea +36303469965 – babelandi70@gmail.com
Balázs Judit +36302221875 – abalazsjudit@gmail.com
Több
Időpont
Szeptember 29 (Péntek) 16:00 - Október 1 (Vasárnap) 16:00
Helyszín
Érsekvadkert, Szent Borbála Vendégház
Szervező
Balázs Juditinfo@balazsjudit.hu Vác, Galcsek György utca 1.
október

05okt(okt 5)15:0008(okt 8)12:00VIII. Megengedem magamnak ŐSZI tábor

Esemény leírása
Szeretettel hívunk és várunk 2023. október 5-től 8-ig szervezett táborunkba! A tábor alapvető irányvonala a megengedés. – megengedhetem magamnak, hogy jól érezzem magamat? – megengedhetem magamnak, hogy törődjek magammal? –
Esemény leírása
Szeretettel hívunk és várunk 2023. október 5-től 8-ig szervezett táborunkba!
A tábor alapvető irányvonala a megengedés.
– megengedhetem magamnak, hogy jól érezzem magamat?
– megengedhetem magamnak, hogy törődjek magammal?
– megengedhetem magamnak, hogy törődjenek velem?
– megengedhetem magamnak, hogy boldog legyek?
– megengedhetem magamnak a bőséget?
– megengedhetem magamnak a sikert?
– megengedhetem magamnak, hogy kitűnjek/ragyogjak a közösségben?
– megengedhetem magamnak, hogy más legyek, mint a többiek?
– megengedhetem magamnak, hogy ugyanolyan legyek, mint a többiek?
– megengedhetem magamnak, hogy legyen választásom?
– megengedhetem magamnak, hogy egészséges legyek?
– megengedhetem magamnak, hogy főszereplő legyek a saját életemben?
– megengedhetem magamnak, hogy címkék nélkül létezzem?
– megengedhetem magamnak, hogy pl. a társadalom, a környezetem, a munkahelyem, a családom, a párkapcsolatom által rám szabott feladatok nélkül is létezzem?
– megengedhetem magamnak, hogy megújuljak?
– megengedhetem magamnak, hogy felvállaljam azt, aki vagyok?
Te mit engedsz meg magadnak és mit nem?
Benned is megszületett a vágy, hogy megengedd magadnak azt az életet, azt az énedet, amit igazán szívesen élnél? Még nem érzed erre magad késznek és szeretnéd, ha biztonságos közegben, tapasztalt segítők mellett ugranád meg a magad elé állított gátakat? Vagy már érzed, hogy itt az idő a változásra és szeretnéd megtámogatni magadat egy 4 napos táborban, ahol önmagadon és a fejlődéseden tartod a fókuszodat? Ebben szeretnénk téged egyénileg és csoportos formában is segíteni!
A módszerek, amikkel a fejlődésedet kísérjük a 4 nap alatt:
– ThetaHealing® segítségével a már nem támogató, tudatalatti mintákat tudjuk felszabadítani (minden résztvevővel lesz egy személyes konzultáció a tábor ideje alatt).
– Térállítással kioldjuk azokat az akadályokat, melyek gátat szabtak a továbblépésedben.
– Coaching: Miért? Miért? Miért? Miért? Coachning szemléletünk kérdéseken keresztül segít megtalálni a válaszok mögötti válaszokat.
– Örömmel, humorral fejlődni élvezet! Spirituális és szórakoztató kártya- és társasjátékok várnak minket.
– Szabad mozgáson keresztül adunk teret a változásnak, kapcsolódunk önmagunkhoz, egymáshoz.
– Használjuk a zene gyógyító erejét.
– Ízletes, minőségi, a helyszínen készített vegán ételek!
A tábor résztvevőivel a csoportos munkákon keresztül és egyénileg is foglalkozunk, így a létszám limitált!
A tábort vezetik: Bábel Andrea, Balázs Judit
Tápláló: Istvánko Viktória
Hiszünk az emberekben, a kapcsolódásban, a mozgásban, az örömben, a lehetőségekben, a megújulásban, a zenében és a szeretetben. Na meg a mindezeket átható energiában
Nem ígérünk önmagunkra találást. Nem ígérünk igazságot. Nem is ígérhetünk.
Azt ígérjük, hogy a következő lépésnél melletted leszünk. Játszunk, mozdulunk, megértünk, elfogadunk, támogatunk.
Várunk szeretettel!
Szállás:
Érsekvadkert, Szent Borbála Vendégház
Étkezés:
napi 3x, vegán étrend szerint, helyben készítve.
Utazás, érkezés/távozás:
Utazás egyénileg (Budapest-Balassagyarmat távolsági busszal könnyen megközelíthető), vagy autóval (telekocsit érdemes szervezni).
Érkezés: október 5-én csütörtökön 15-16 óra között.
Távozás: október 8-án vasárnap 12 órakor (tájékoztató jellegű információ).
Ár:
121.000 Ft/fő, mely tartalmazza a szállást 3 éjszakára, a napi 3x-i vegán étkezést, a csoportos és egyéni foglalkozásokat.
További információ:
Bábel Andrea +36303469965 – babelandi70@gmail.com
Balázs Judit +36302221875 – abalazsjudit@gmail.com
Több
Időpont
5 (Csütörtök) 15:00 - 8 (Vasárnap) 12:00
Helyszín
Érsekvadkert, Szent Borbála Vendégház
Szervező
Balázs Juditinfo@balazsjudit.hu Vác, Galcsek György utca 1.